Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Második rész

„Meg a tej meg a kávé" — bólintott rá az anyja jóváhagyóan, és egy magafeledkezett, bánatos kézlegyintéssel lezárta az ügyet. „Holnaptól majd viszel neki meleget is. Aztán — majd ba visznek — ihát én már tudom a járást. . Megdöbbenve, értetlenül meredtek rá. Az apja kezéből kiihullt a pipa. „Mi van?" — Ikérdezte nyugtalanul. „Semmi. Ez meg a kettőnk ügye Tivadarral. A múlt hónapban kint jártam Sátoraljaújhelyen." Tivadar összerezzent. Piri. .. Piri és Bakó. És Kóré, akikre az utolsó hetekben már alig gondolt. No lám, milyen bonyolult az élet Hernádiaknál. „Mi van Pirivel?" — kérdezte nyugtalanul, és hangja egybeolvadt az apja csodálkozó, rosszat sejtő kérdésével: „Ki az a Piri? Minek jártál te Űjhelyen?" „Mi van Pirivel?" — ismételte meg Tivadar türelmetlenül, de anyjának most fontosabb volt az ura nyugalma, és higgadtan leintette: „Várj a sorodra." — És így meg kellett várnia, amíg apja is értesül az előzményekről. Igen, Hernádlé'knál határozottan bonyolult az élet... ... A vonat újabb vashídon robogott át, a vastraverzek feketén olvadtak össze a sötétben, olyanok voltak, mint egy sor egymást üldöző akasztófa, és Tivadar fáradtan szorította rá a homlokát a keze fejére. „Nem, nem történt semmi — hallotta újra az anyja hangját végtelen messzeségből, mégis nagyon közelről, éppúgy, mint mikor ott ültek az asztal körül azon a valószínűtlen messzeségbe távolodott tegnapelőtti éjszakán —, nem tförtént semmi, nem igazoltattak, nem bántottak, a nevemet sem kérdezték. Nagyon óvatos voltam. De rajtunk már nem segít semmiféle óvatosság. Nekünk most már mindig így kell élnünk, remegve, bizonytalanságban, örökös félelemben. Mindig. Amíg csak vége nem lesz ..." ... Amíg csak vége nem lesz ... amíg csak vége nem lesz ... — kattogták a kerekek, mint egy ítéletet, de Tivadar 357 1