Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Második rész

6 Mikor megállt a vonat, lehúzta az ablakot. Nem kellett sokáig keresgélnie: Szarvas ott állt a nyitott peronon, az arca vörös volt, a szeme gyanúsan villogott, a két karja úgy hadonászott, mint a cséphadaró. Egészen a vaskorlátig elébe jött, s mikor végre ott álltak egymással szemben, Tivadar örömmel kapott a szokása szerint enyhén elázott harcos kinyújtott keze után. Szívében csak most kezdtek felzsongani a régi, gondtalan melódiák, valahonnan a múltból, egy letűnt korból, amelynek díszletei közül tizennégy agyonfaragott iskolapad állt a főhelyen, s a padok előtt kaján mosollyal, zsebre dugoitt lkézzel sétált föl és alá a .kedves és .megértő Bonc, a fanyar humorú Bonc, Szarvas Géza gimnáziumi tanár. Időnként megállt, figyelmesen megnézte a felelőt, megcsóválta a fejét, aztán az osztályra hunyorgott: „Szerencséjük, hogy nem veszem komolyan a dolgokat, mert ha komolyan venném, kénytelen lennék tisztelettel megkérdezni a kultuszminisztert, írassa át az összes történelemkönyveket a maguk végtelenül meglepő és figyelemre méltó feleletei alapján. Igaz, hogy akkor viszont talán több lenne bennük az igazság. Üljön le, és szálljon magába. Most pedig boncoljuk fel kissé Nagy Frigyest.. Régen volt. És ami Nagy Frigyest illeti, talán mégis komolyabban kellett volna venni a dolgokat. Bár az is merőben fölösleges lett volna, hiszen felboncolták ők Mussolinit és Hitlert is, de hát a boncolók kevesen voltak, és a va'kak sokan. És most itt áll előtte a nagy Bonc, a kedves Bonc, a bolondos Bonc, főhadnagyi egyenruhában, ki354