Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Második rész

szíton, valami Ötven kilométernyire az új frontvonal mögött. De az állományirodánkat még a visszavonulás előtt szerencsésen hátramenekítették, s így történt, hogy egy szép napon, mikor éppen a távoli tüzérségi tüzet bámultam egy aránylag épen maradt kis ház padlásáról, odalent egy kerékpáros küldönc karikázott a ház felé, és a nevemet kiáltozta. Lekúsztam a padlásról, és megtudtam, hogy a százados hívat. — Azonnal felszerel. Egy órán belül menetkészen várakozik az iroda előtt. — Parancs! Mikor jő fél óra múlva visszaügettem, az épület előtt már négy ember várakozott. Feltűnt, hogy nagyon izgatottak, és se fegyverük, se derékszíjuk. Mikor melléjük értem, elhallgattak, de már előzőleg meghallottam, hogy szlovákul beszélnek. Megkérdeztem, mire várnak, mert sejtettem, hogy miattuk rendeltek oda. Szlovákul kérdeztem, de csak a vállukat vonogatták, és bizalmatlanul méregettek. Végre az egyik óvatosan megkérdezte: — Vy ste Slovák?* Megráztam'a fejem, mire összenéztek, egyik sem szólt többet. Felőlem, gondoltam, és készültem, hogy bemegyek az irodába. De akkor egy továbbszolgáló szakaszvezető jött ki, egyenesen felém fordult. — Adja ide a zsoldkönyvét. Odaadtam. Belenézett, bólintott, zsebre tette. Akkor sorra elvette a négy szlovákét is, azokat is zsebre tette. Intett, hogy induljunk. Útközben nagy nehezen kiszedtem belőle, hogy a négy szlovákot különböző alakulatoktól terelték össze [tudtam, hogy a szlovákokat, románokat, ruszinokat akkor már kezdik kivonni a hadseregből, még a harcoló alakulatokból is), és most hazaszállítják őket. Én kísérő tisztesként vagyok bevezetve. Meg is mutatta a menetlevélben, de közben olyan furcsán nézett rám, hogy sejtettem, * Maga szlovák? 343