Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Második rész

— Csakis. Mikor a múltkor az őrvezetőt pofon vágtad, még mondtam is magamban: Csuda rendesen bánik velük !.. És miikor Bacsót fenéken rúgtad ... — Av csak vioc volt — mondta sietve. — Arról a pofonról íem én tehettem'... — Üíhüm. No és? — Te jóban vagy velük ... — No és? — Fólhatnál nekik ... Ha fogfágba kerülünk ... — Napok kérdése — emeltem fel az ujjam, mert valahonnan a távolból éppen tompa, elmosódott dörgések hallatszottak. Elsápadt. — Fólj neki'k .. . Hogy ha fogfágba kerülünk, főljanak értem ... Te if megígérted ... — Kopj le rólam — mondtam nyugodtan, mert ezekben a napokban már végképp nem érdekelt, mit csinál a hadapród. Egy szívességet tehet nekem. „Egy fívefféget." Ha feljelent, hét feljelent. Tőlem. Felőlem..Legfeljebb én is beköpöm, hogy már napok óta főz engem. Csakhogy pillanatnyilag ő jobban fél tőlem, mint én tőle. Ez a helyzet. Halszemei még jobban kidülledtek, mint máskor. — Mi van? — kérdezte bizonytalanul. — Kopj le rólam — ismételtem meg hangosabban, és hogy biztos legyen a dolgában, hozzátettem: — Rohadj le. Unlak. Gyűlölettel .pillantott rám, hamarjában nem tudott mit mondani. Aztán váratlanul feltalálta magát. — Kihallgatáfra mégy — károgta diadalmasan —, engedély nélkül elhagytad a beoftáfodat! Nem vagy feltüntetve a gyengélkedők névforában! Ez egy kicsit erős volt: a lábam akkora pólyába volt bugyolálva, mint a feje. De nem szóltam semmit, mert az, hogy nem voltam bevezetve a gyengélkedők közé, az ő baja volt, nem az enyém, ö volt a szolgálatvezető. „A fogilálatvezető." Csakhogy közben eszembe jutott, mért nem szerepelek a névsorában, de ezt viszont ő nem tudta. Ezért gondtalanul fütyörészni kezdtem, vártam, mi lesz. A kondérok 339