Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Első rész

2 özvegy Tiicsökné kitárta az ajtót, megállt a küszöbön. — Doktor úr, keljen fel! Az éles hang a párnán ugrált, és az orrát fricskázta. Fülére húzta a paplant. — Ezt még megbeszéljük, Tücsökné — mormogta —, de nem most. Most nem. Hagyjon aludni. Csodaszépet álmodom. Ha jó lesz, adok belőle magának is. De a hang közelebb kúszott, a fülében kapargált, mint unatkozó szarvasbogarak percegő lábai egy gyufaskatulya szűk rejtekén, szőke iskolás gyerekek zsebe mélyén. — Doktor úr, legyen esze! Fél nyolc van! Megint elkésik az iskolából! — A postás járt itt — dünnyögte özvegy Tücsökné, és be— özvegy Tücsökné — szólt ünnepélyesen, miközben hunyorogva a karórájára pillantott —, ön valótlanságokat állít. Még csak hét óra öt. Ezért pokolra jut. Egyébként milyen nap van ma, milyen idő, és nem járt-e itt ma reggel a Nagy Fehér Kecske szűz lányok langyos tejével? — A postás járt itt — dünnyögte özvegy Tücsökné, lés behozott néhány borítékot. — Ilyen korán? Persze, hiszen ma hétfő van — nyújtotta ki a kezét a levelek után. — No lássuk. — Az elsőt félredobta: nem, nem volt hajlandó elmenni a Felvidéki Főiskolások Turul Nagygyűlésére. A másodikat félretette, hogy majd a vonaton olvassa el, de a harmadiknál meghökkent, „özv. Tücsök Jánosné, magánzó" — olvasta a hivatalos, kék borítékról, és már kiáltani akart, hogy átadja a levelet a címzettnek. De aztán meggondolta magát. Minden leľkiismeret-fur31