Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Második rész

fénylő acélperemébe Szabó néni dörzspapírral kis, csillogó köröket mintázott, s miközben az asszony megértően bevonult a szobába, ők szótlanul fogták egymás kezét, de nem tudtak róla. Úgy ültek ott, mint két hajótörött a vihar peremén, mint két elűzött, szorongó gyerek. Mint két szerencsétlen ember. — Nem jöhet ki — szólalt meg Tivadar nagy sokára, mert Judit ki akarta kísérni a vonathoz. — Az állomás tele van detektívekkel és besúgókkal. Ha szüksége lenne valami re, írjon. És ne járkáljon szükségtelenül az utcán. A pénzét tegye le Pachotáéknál. Én majd az ő címükre írok, da egykét levelezőlapot írok majd ide is, az jó benyomást kelt: minden rendes embernek kell időnként postát kapnia. És legyen egy kicsit darabosabb. Úgy értem, egy kicsit közvetlenebb. Az sem árt, ha néha egy kicsit közönségesebb szavakat használ. — Ott egye meig a fene, az istennyila csapjon belé — vélte Judit a könnyei között, fásultan. — De ha parancsolja, van néhány frászkarikám és dögvészem is. Gyermekkoromban meglehetősen gyakran használtam. De ezért mindig a számra ütöttek — tette hozzá elboruló tekintettel. — Jó. A dögvész nagyon jó. Hamarjában magam se tudok különbet. De otthon majd összeírok egy listát és elküldöm. — Kényszeredetten mosolyogtak, mint mikor az ember kínban született mosolyok alá rejti a fájdalmát, a jóváte hetetlent. Aztán Tivadar az órájára pillantott, felállt. — Nem búcsúzunk. Két-három héten belül újra itt va gyok. Vigyázzon magára .. . Vonat. Élelmiszert kellett volna vásárolnom neki. Sok élelmiszert. Nem mer majd üzletekbe járni. Legalább megkértem volna Juszufot vagy Szabó nénit. írok Szabó néninek. Nem írok. Lehet, hogy engem is figyelnek. Állomás. Mi lehet a szüleivel? Holnap kimegyek a téglagyárba, őszre meleg ruhát kell szereznem neki. Vajon vitt-e magával meleg ruhát? őszre — lesz még ősz is? Addigra talán 297