Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Második rész

nyílik, kövérkés, rózsás arcú fiatalember áll a nyitott ajtóban. Erősen rövidlátó, két-három másodperc is beletelik, amíg felkiált: — Tivadar! — A hangjában őszinte öröm cseng, nem nyújt kezet, megöleli. A hátát veregeti, tuszkolja befelé, a másik szobába. Az ajtóból visszafordul a karcsú, szemüveges titkárnő felé: — Lilla, reménység és rózsabimbó, adjon nekünk egy feketét. De ne a reprezentációsból: valódit. És cukrot hozzá, nem szaharint. Mert ez az úr itt — Winnetou! Zászlósi álruhában. Tudja, ki volt Winnetou, Lilla? — De válaszra már nem várt, behúzta az ajtót. — Ne bolondulj, Juszuf — mosolyodott el Tivadar —, le'het, hogy öt perc múlva ki fogsz dobni. — Könnyen lehet, üregem. Könnyen lehet! Feltéve, hogy ingeket vagy gatyákat akarsz rendelni a hadsereg számára, máris kidobva érezheted magad. Gatya nincs! — Fütyülök a gatyáidra. Nem is tudtam, hogy gatyákat varrtok. — Azt, ifiam, méghozzá elsőrendű minőségűt. Te még kivételesen kapsz egy reprezentációs darabot. Csinosát, madzagosat! Remekül festesz majd benne, meglátod. — Juszuf, meg tudnád tenni, hogy rám figyelsz néhány pprcig? Tíz óra ötven. Pachota József üzemvezető úr, a Merkur fehérneművarró üzem vezetője előrehajolt. — Rendben van. Fölösleges volt ennyit szavalnod. Nekem is van feleségem. Holnap reggel behozod hozzánk a menyasszonyodat. (Tivadar a vonaton szerzett tapasztalatok óta rájött, hogy a menyasszony szónak csiklandósaii romantikus színezete van, s ebben a nagynéninél töltött fél óra még jobban megerősítette. Judit tehát végérvényesen menyasszonnyá lépett elő.) Jó, hogy egyenesen hozzám jöttél. Sok ganéj strici lézeng mostanában Pesten. De rá se ránts. Tivadarnak kezdett átforrósodni a szíve. — Juszuf, sohasem fogom elfelejteni neked . . . 289