Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Második rész

kern mindazért, amit tud, és mindazért, amit csak sejt, sőt azért sem, amit csak én tudok magamról. Nem kérek semmit, Tivadar, mert én magam sem tudom, mi volt velem, nem tudom, micsoda szédületben vagy örvényben éltem, és nem tudom, miért. Én még csak most kezdek ébredni azóta, mióta utoljára voltunk együtt, és mióta egyedül vagyok. Azóta egyre gondolkozom, és még nagyon sokat kell gondolkoznom, amíg teljesen magamra eszmélek. Időm lesz most elég, és mire vége lesz mindennek, vége lesz a háborúnak, majd visszajövök, és akkor majd bocsánatot kérek magától és magamtól is. De ne értsen íélre, ez a bocsánatkérés teljesen személytelen lesz, a múltnak fog szólni és nem a jövőnek. És én akkor is bocsánatot fogok kérni magától, 'ha maga akkor már nem is fog emlékezni rám. De előbb magamnak kell megbocsátanom. És lehet, hogy addig elér valahol egy repülőtámadás, lehet, 'hogy magát öli meg egy eltévedt bomba. Ezért jöttem búcsúzni: kedves, kedves Tivadar, isten vele .. . Olyan természetesen, olyan lágyan és olyan futó mozaulattal nyújtotta csókra az ajkát, hogy Tivadar csak akkor ocsúdott fel, mikor Hajnal már messze járt. Még homályosan látta megvillani szoknyája szélét, amint kifordult az őrbódé mellett a kapun, és csak akkor eszmélt rá, hogy a riadót már régen lefújták, hogy az udvar tele van dolguk után loholó katonákkal, csak ő áll még mindig mozdulatlanul a virágzó gesztenyefák alatt. Alig ért fel a szobájába, újra keresték. Ezúttal jól öltözött, ismeretlen fiatal asszony várta az üres látogatószobában. A külseje gondos és keresetlenül ápolt volt, de a haja csapzottan tapadt a homlokára, és mikor Tivadar az arcába nézett és megpillantotta az asszony kétségbeesett, könyörgő szemét, önkéntelenül is az asszony ruhájára tévedt a tekintete, nem viseli-e a sárga csillagot. Az asszony észre vette a pillantását, gyors mozdulattal végigsimított a keblén, mintha maga is meg akarna győződni róla, nincs-e ott mégis a gyűlölt szégyencsillag, aztán izgatottságán is átütő, felszabadult sóhajjal lépett Tivadar elé. — Én kérettem — hadarta elfogultan. — Maga nem is261