Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Második rész

szálljanak szembe a géppisztolyokkal. Még mindig jobb, mint védekezés nélkül odanyújtani a tarkójukat a tagló alá. — Igaza van. De látja, én sem tudok jiddisül. Beszélni sem tudnék velük. Azonkívül hiáha is mennék közéjük: csak az asszonyokat, a gyerekeket és a betegeket találnám otthon. A férfiakat már régen elhurcolták. Aknákat szednek valahol Ukrajnában. Hiszen maga tudja .. . nem haragszik .. . maga ott volt. — Tudom — hajtotta le a fejét. — Az istenért, ne vitatkozzanak most — vetette közbe magát Judit. — Ezzel semmire sem megyünk. — Igaza van — állt fel Tivadar. — Holnap eljövök a papírokkal. Addig gondolkozzanak. A lány kikísérte. Mikor a sötét lépcsőházba értek, megállította: — Maga . .. maga komolyan beszélt. .. mikor azokat a papírokat felajánlotta? — kérdezte lélegzet-visszafojtva és Tivadar a sötétben is látta a szeme csillogását. — Igen. És kérem, valamire fel kell hívnom a ifigyeimét. Az édesapja és a másik ikét úr odabent, ezelőtt néhány órával szívesen odaadták volna minden vagyonukat, ha megbízható papírhoz juthattak volna. így azonban nem eléggé reális számukra a dolog. Ez, hogy úgy mondjam, kissé, nem haragszik — próbálta enyhe gúnnyal utánozni az újságíró modorát —, hagyományos beidegződés a .. . — A zsidó férfiaknál — fejezte be a lány nyugodtan. — Csak mondja ki bátran. De .. . ami a lényeget illeti.. . — .Ami a lényeget illeti, holnap itt vagyok a papírokkal. Amit mondtam, csak azért mondtam, hogy beszéljen velük okosan. Jó éjszakát. Elfojtott kis kiáltást hallott, de nem ért rá az okát tudakolni, mert váratlanul két hűvös tenyér ragadta meg a fejét, és az arcát röpke, puha csók érintette. Mikor másnap reggel kiszökött a laktanyából, az utcai hirdetőtáblák előtt csoportosulásokat vett észre. Keresztülfurakodott az egyik csoporton, és elszorult a lélegzete. Nem bírta végigolvasni a még nyomdafestéktől nedves, üvöltő 253