Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Második rész

tosan Tivadar karjára tette a kezét. Nagyon szép keze volt. Az egész lány nagyon szép volt. — Feljönne hozzánk egy pillanatra? Nagyon jót tenne veie. A szüleim rettenetes lelkiállapotban vannak. — A sugarasan szürke szempár fürkészően nézett az arcába, a karcsú ujjak szorítása erősetob lett a karján. — Feljön? Nem zsidó ház, nincs rajta sárga csillag; mi vagyunk az egyedüli zsidó lakók a házban. — Akkor is felmennék, ha zsidó ház lenne. A lány megkönnyebbülten eresztette el a karját. — Ne haragudjon, hogy erre kérem. Talán nem is miattuk teszem, önző vagyok: egyszerűen nem bírnék most egyedül visszamenni a reménytelenségbe. Nagyon önző vagyok? — De nem várta meg a feleletet, a kapu alól szólt vissza: — Juditnak hívnak. Várjon. Külön megyünk fel. Ha felértem, jöjjön utánam. Második emelet, jobbra a lépcsőház mellett. Az ajtóban várom. De ha meggondolná magát, és mégsem jönne fel, nagyon köszönöm, amit értem tett. Isten vele. Eltűnt a homályos kapualjban. Gyorsan végigszaladt a folyosón, de a mozgása még így is nagyon szép volt, minden mozdulatából harmonikus, táncos kecsesség áradt. Mikor felért az emeletre, a lány valóban az ajtóban várta. — Tudtam, hogy feljön. Annyira tudtam, hogy már be is jelentettem odabent. Nem haragszik azért, amit a .kapuban mondtam? — Tudtam, hogy csak azért búcsúzik, mert el van keseredve. — Nem vagyok elkeseredve. Az ember el lehet keseredve, ha bajba kerül, ha váratlan fájdalom éri, ha veszély fenyegeti. De ha előre m eg fon to lit szándékkal, ártatlanul ki akarják irtani, akkor már nem lehet elkeseredve. Akkor már csak undort és közönyt érezhet. Jöjjön be. Az eléje táruló kép kísérteties volt. A szobában .minden arc az ajtó felé fordult. Az ablak alatt, kis kerek asztal körül iháro,m férfi beszélgetett, az asztalon, hamutartó ten három cigaretta füstölgött, de a férfiak mereven álltak, tekintetük a belépőre szegeződött. A szoba sarkában zongora feketéit, rajta nyitott Debussy-kotta, de a fiatal lány, aki 248