Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Első rész

üldögélt: megnézte az óráját, felállt, begombolta a kabátját. Határozottan vasárnap délután volt, elmúlóban. A lány elkomolyodva hallgatott. Lábúik alatt megcsikordult a kavics, amint befordultak a folyó menti, csöndes kis séta­ütra. Bokájuk körül száraz falevelek sodródtak fáradt perdü­léssel a szürkére mázolt vaskorláton át a víz felé. A víz las­san hömpölygött tova a borzas galagonyabokrok és illedel­mesre nyírt cserjék alatt, szaga poshadt volt és fanyar, de mégis ismerős és megnyugtató. A lány megállt. A víz felé fordult. Mindkét kezével a kor­látra támaszkodott. Szép, hulláimos ajka most egyenes vod t és szigorú. Percekig .nézte a vízen ringatózó -leveleket, míg belefájdult a szeme,, és a tekintete elé .könnyű pára fátyolio­zódott. Akkor hirtelen megfordult, és Tivadar szemébe nézett. De nem mondta ki, amit gondolt, csak a szeme mögött buj­káltak iriadt ikis gondolatok, amelyek így lázadoztak: IÉn nem megyek tovább magával. Ez nekünk nem lehet jó. Idáig is csak azért jöttem, mert nem ismertem, és ez jobb, mintha ismerném. Bár lehet, hogy magának van igaza, hiszen maga már a hajamat is megcsókolta egyszer, és bár én nem is tudtam róla, mi már régi, meghitt ismerő­sök vagyunk. Talán ezért intéztem a dolgokat már tegnap este úgy, hogy ma találkozhassunk. Tudtam, hogy megért, tudtam, hogy valahol várni fog... De nagynéném (férje hu­szár kapitány volt még a régi világban) szokta mondogatni: Fiam, a férfi a sátán szarvát hordja magán! ... Nem tudom, mit akart ezzel mondani, mert én még nem ismertem férfia­kat, bár mondják, hogy szép vagyok és kívánatos. Nem ta­gadom, nekem is jólesnék néha egy erős kéz simogatása, vagy egy csók a tarkóm fölé, de bevallom, félek a sátán szarvától, bár nem tudom, mit jelent ez a szó... Ezenkívül holnap hétfő lesz, és... Maga sem tudta, miért, az utolsó szavakat már hangosan mondta: — Holnap minálunk nagy­mosás van, és... és ilyenkor zöldségleves van ebédre és [kelkáposzta főzelék, és ... — Ne feledje a fasírozottat a kelkáposztáitól — intette a fiú komolyan, és két keze közé fogta a lány csodálkozó fejét (de a lány ajka nyitva volt, és a feje lassan fölfelé emelke­23

Next

/
Thumbnails
Contents