Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Első rész

Nagytokájú pislogott: — Hajdan, mikor még tizenkét pár ló és ugyanannyi kocsis, lovászgyerek, inas szolgált a kezem alatt néhai (idősb) Bauennebl Szilárd úr gyárában, nem törődtem az autókkal. Ma azonban már körültekintően kell élnem (száztíz kiló vagyok!), s így kerülöm azokat az utcákat, amelyeken átkos berregésű gépkocsik, vagy amint mondani szokták, automobilok száguldoznak (miként a gyárban is, ahol egykor tizen két pár ló és ugyanannyi kocsis, lovászgyerek, inas szolgált a kezem alatt), ilyen helyekre tehát nem járok, sőt azokat messze elkerülöm, nehogy egyszer megüssön miattuk mérgemben a guta (száztíz kiló vagyok, nem csekélység)! Tivadar bólintott: — Jöjjön, istállómester úr, bemutatom a menyasszonyomnak. A lány az ajkába harapott. De a kezét már izmos, bár kissé langyos szorítás fogta át, míg orrát egykori mének hajdani verejtékének édeskésen fanyar illata legyintette meg, ami nem is volt kellemetlen, inkább bizarr e helyen és ebben a pillanatban. Vörösképű csókot nyomott a kezére, egészségeset, cuppanósat. Bajusza bizsergetően szúrt, mint izmos, fekete lovak sörényéből készült pamacsok, kefék, miket intézeti növendék korából ismert, s gyakorta tanulmányozott, mert tisztátlanságot, piszkot nem tűrtek az intézet szabályai és a kedves nővérek. Aprószemű már messze járt, mikor magához tért. Először úgy látszott, mintha nagyon a szívére vette volna a dolgot, mert lehajtotta a fejét, s a válla gyanúsan meg-megremegett, úgyhogy Tivadar már aggódni kezdett, nem vitte-e túlzásba a dolgokat. Szerette volna óvatosan megsimogatni a selymesen felborzolódott hajfürtöket, de a lehajtott fej most megrázkódott, és furcsa kis tüsszentéseket hallatott. — Egészségére — kockáztatta meg tisztelettudóan, a lány azonban felkapta a fejét, és a torkából rejtett kis csengők csilingeltek mezzoszopránban, de néha altban, is. Tivadar megértő mosollyal bólogatott. Gyöngéden átölelte a kacagástól tántorgó lányt, és fél kézzel cigarettára 20