Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Első rész

ság pellengérre állított, kigúnyolt toržképei. A szakasz mellett egy zömök őrvezető lépkedett, kevélyen és öntelten, akár egy rugóra járó, bakancsos barci isten, és magasra tartott állal diktálta az ütemet: — Egy ... íkettő ... bail, <egy ... íkettő ... bal, lépés, lépés, az anyjuk názáreti úristenit! Bal, jobb, bal! Nóta: bárom, négy ... nyomás! A fáradt, lezüllött embercsorda bizonytalan, tétova hangon károgta bele a piruló alkonyatba: Százados úr, sej, haj, százados úr, ha jelül a lovára ... i — Nóta, állj! — eresztette ki a hangját a fakó hangoktól és a tulajdon hangjától begerjedni készülő harci isten. — Szakasz, háátra arccc! Majd adok én maguknak százados urat, az anyjuk keserves názáreti Jehováját! Bal-jobb-bal, egy-kettő-bal... Azt éneklik, hogy: Mikor mentem Ukrajina íelé, még a fák is sírtak ... Nóta: három, négy! ... A hangzavar még gyalázatosabb és még tanácstalanabb lett. A kusza és begyulladt hangok torz egyveleggé tördelték a szöveget, a lépés elakadt, a sorok felbomlottak. A végképp felbőszült hadisten pulykavörösen tette csípőre a kezét: — Zzzzsidó munkaszolgálatos szakasz, állj! Jó ó óbbra át! — Szétterpesztett lábbal állt meg a sápadt arcvonal előtt, előredűtött felsőtesttel köpte az emberek arcába: — Szóval maguk nem énekelnek, mi? Maguk megtagadják a parancsot, mi? Az én parancsomat, ugyi? Na, imajd én megtanítom magukat az én nótámra, az anyjuk betyár, hétkínszenvedéses, názáreti Márjáját! Helyben járás, indulj! Egy, kettő . .. bal... No látják ... Hát most majd megmondom, mit fognak énekeřni. Olyat, amit mindnyájan ismerneik. Ezt ni! — tolta hátra a fején a sapkáját, és kieresztette a hangját: Zsidó, zsidó, he}, te büdös zsidó, mit keresel itt? Az anyád istenit! Nóta: három, négy! ... 199