Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Első rész

— Rettenetes — hagyta jóvá a fiú. — De hát, ha maga így gondolkodik, ha maga így beszél és így érez, akkor mi lesz a mi életünkből? Mi lesz belőlünk? Mi lesz a katonák nagy, szent ,hitéből, ha így beszélnek a tisztjeik? — Ezek megint csak szólamok, szívem, és ne haragudjék rám, amiért így kiábrándítom, mert ez talán nem is a maga bűne, hanem a hazug frázisoké, amelyek felneveltek minkéit. Túl soká éltünk szólamokban, az 'életeit pedig élni kell, nem megszövegezni. — Igaza van — ikacagott fel a lány olyain keserűen és olyan vadul, hogy szinte megijedt tőle —, most igaza van! És ezért ine beszéljünk .többé ezekről a dolgolkról, ne beszéljünk egészen addig, amíg el nem dőlt, kinek volt igaza. És addig ne beszéljünk a házasságról sem, ne beszéljünk, mert ha mi még egyszer erről beszélnénk, talán valami jóvátehetetlen történne köztünk és .. . és ... — a hangja zokogásba fulladt, és Tivadart hirtelen torlódó önvád fogta el. ölébe vonta a lány fejét, letörölte a könnyeit, a haját simogatta, és addig csókolta a szúmét, amíg a remegő test el nem csendesedett az ölében, és az átforrósodott arc szorosan a melléhez nem tapadt. Már azt hitte, hogy a lány elaludt a karjai között, de Hajnal egyszer csak felnyitotta a szemét. — Ö, drágám — szólalt meg nagyon távolról jövő hangon —, ne légy rossz hozzám ... Inkább szeress ... nagyon szeress . .. A bukó nap még egy utolsó aranyfelhőt borított a meztelen karokra, a fáradt szempillákra, a lány lüktető nyakára. — Nézd, hogy dobog a szívem — suttogta később a lány, de közben a nyitott ajkát nyújtotta. Aztán már alkonyodott, homályba zuhantak a színek és a lombok, csak a lány testéből áradó illatok törtek át diadalmas ifjúságukkal az ájult csöndön és alkonyaton, és elborítottak mindent, erdőt és tisztást és Tivadart. így lett Hajnal Tivadaré. Mikor a hosszú, szótlan út után megálltak Hajnalék Ka190