Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Első rész

Mindhárman nevettek, aztán Bakó szólalt meg. örökké mogorva, komor hangja most felengedett, fél szemét lehunyta, úgy szavalta: — Hős katonáink, veletek vagyunk. A hátország tudja, mik a kötelességei a totális háborúban. — Semmi sem melegít jobban, mint a téli holmi, amit katonáinknak adunk! — vágta rá Kóré nyomban a levelezőlapok szokásos felülbélyegzésének szövegét. Ismét nevettek, de Kóré már az óráját nézte. Tivadar észrevette. — Ne menjenek még, fiúk, hiszen még nem is meséltek semmit. Mi van a századdal? — Lötyögés — legyintett Kóré. — Katonásdi. Időnként a változatosság kedvéért belénk csipkednek a partizánok. — Partizánok? — vonta fel a szemöldökét. — Hiszen februárban külön hadijelentésbe adták, hogy már nincsenek partizánok. Az utolsókat is felgöngyölítették. — Igen — mordult fel Bakó —, az, amelyik a zászlós úr combját átlőtte, már létszám fölötti lehetett. Azért is nem bírtuk megtalálni... A partizánok még csak most jönnek, zászlós úr, majd meglátja.. — A múlt héten tizenkettőt fogott el az őrszakasz — szólt közbe Kóré csendesen. — Két asszony volt köztük. — Az egyik még lány volt! — mordult fel újra Bakó. — Tizenhét éves sem volt... — Főbe lőtték őket? — kérdezte nyugtalanul. Kóré bólintott. — A lányt is? — Azt is. A tábori csendőrök vitték el őket.. . Tivadar sóhajtott, a másik kettő komoran bámult maga elé. Bakó megmozdult. — Indulnunk kell — dünnyögte —, mondd meg már ... Tivadar felfigyelt. — Miről van szó? Kóré Bakóra nézett, Bakó alig észrevehetően biccentett, mint aki beleegyezését adja valamihez. Kóré közelebb húzódott Tivadarhoz. — Ide figyeljen, zászlós úr — kezdte fojtott hangon —, maga most szabadságra megy. Hazamegy. Elintézhetne számunkra valami nagyon fontosat. Egy üzenetet kellene átadnia valakinek, az üzenet egészen mást je136