Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Első rész

lan halált- a biztosnak. Ha megtagadta volna a bevonulást, haditörvényszék elé állítják és főbe lövik. így azonban van rá reménye, hogy mégis megússza. — Akadnak, akik lelkesedésből vonulnak be. — Akadtak. A Dózsa György seregében, a francia forradalomban, a negyvennyolcas szabadságharcban. De az általános sorkötelezettség nemcsak azért jött divatba, mert a derék, buta zsoldosok megunták olcsó pénzért kilyukasztatni a ibőrüket, hanem a lelkesedés feltűnő hiánya miatt is. Az emberek kezdik kétkedéssel fogadni a dolgokat. Sajnos még nem olyan mértékben, hogy egyszerűen mindnyájan megtagadják a bevonulást. Pedig mindenkit nem lehet falhoz állítani. — De ki lehet csípni közülük ötöt, tízet, ezret. A többi aztán magától meghunyászkodik. Az esetleges halállal még lehet alkudozni, de a közvetlen halállal nem lehet cicázni, tartalékos. Aki meghal, annak nincs tovább. Azzal együtt hal az élet is. A világ csak addig él, amíg tudok róla, tartalékos. Ha meghaltam, nem létezik többé a világ sem. — Ez a „mindnyájan tehettek nekem egy szívességet" elmélet, ugye? — nézett rá Kóré komolyan. — Olyasvalami — vonta fel a vállát. — Még mindig jobb, mint belekerülni a történelemkönyvbe: „Ebben a csatában hét főtiszt, nagyvenhét alantas tiszt, hatezer-négyszázhu szonhárom legénységi állománybeli, háromszáztizennyolc ló és öszvér, negyvenhat eb és egy kanári pusztult el." Mármint az alezredes kanárija, .amelyet mindenhova magával cipel. Ez olyan romantikus. — Ne becsülje le a történelemkönyveket, hadapród úr. — Nem becsülöm le. De jobban szeretem olvasni a történelmet, mint csinálni. — Látja, én pedig csinálni akarom. — Sok szerencsét. — Köszönöm. Cserébe hadd idézzek magának a történelemről is valamit. A német történelemről. — Levette a sapkáját, áhítattal szavalta: — „A német történelem a felfelé ívelő és a lehanyatló korszakok váltakozása, és a jelenlegi korszak felfelé ívelő." 120