Jarnó József: Magyar miniatürök

A koszorus költő

Az ócska bútorzatú szobácskában pislákoló, vékonyka lánggal világit ott a mécses. Csend volt, melyet csak néha törtek meg egy-egy reccsenéssel a szurágta öreg bútorok. Az asztalnál, melyen rendezetlen összeviszszaságban heverlek féligirott papírlapok, tenyerébe hajtott fejjel ült a költő: gondolkodott. Szomorú, fáradtnézésü szeme mereven nézte a szemközti falat, melyen különös ábrákká rajzolodólt a mécses egyenetlen lángjával megvilágított bútorok árnyéka. A költő időnként kezébe vette a tollat, mely előtte hevert az asztalon s gyors, szaladó vonalakkal egyegy sort jegyzett fel a maga elé tett papírlapra. Belemerült a munkájába s meg se hallotta, amikor valaki bekopogtatott az ajtón. Csak akkor riadt fel, amikor már mellette állt és megszólalt a barátja: — Min dolgozol, Mihály? A költő szinte ijedten kapta fel a fejét. Idegenül nézett vendégére: szemein még ott tükrözött egy másik világ álomképe, melyből a váratlan látogatás rántotta vissza. Pillanatokig tartott, míg a szájából kikényszeredett a köszöntés: 89