Jarnó József: Magyar miniatürök

Kecskemét véros ügyésze

az égből. — Angliában... — kezdett el beszélni valaki, de erre már egy másik, fehérszakállas, öregúr is belekuruckodott a vitába. — Az ánglius ok csak csinálják a dolgukat, ha ráérnek! Igaza van Pistának, nem kell ide ez a sok ánglius találmány. Ez a tudós társaság vagy mifene, csakolyan, mint a kockás nadrág, — viseljék csak mindkettőt maguk az ángliusok. Mi nem kérünk belőle, nekünk elég a magunk baja is! Nem majmolunk mi mindent utánuk! Az angol példa hirdetője nem akart meghátrálni: — Hiszen éppen azért alakult tudós társaság, hogy ne kelljen majmolnunk senkit, — a magyar tudományt és a magyar nyelvet akarja istápolni... — Ez már megint csak szalmázó beszéd, — pattogott az öreg kuruc, — »nyelvet istápolni!« Még én is feketebajszos legény voltam, amikor a szócsinálók elkezdték »istápolni« a nyelvet. Lett is ebből olyan zavar, hogy az ember már az édesöccse szavát se értette. Hát most itt van a sok szó, — mit kezdjünk vele? Talán bizony drágábban vette meg a zsidó Kazinczy Ferenc búzáját, ha azt mondotta, hogy nem Bányácskán, hanem Széphalmon termett? — Mégis, — finyáskodott a pantallós fiatalember, — pallérozni kellett a nyelvet... — Azt hát! Pallérozni! Az öregapád tán 79