Jarnó József: Magyar miniatürök

A száműzött

— Meghal... Maga előtt látta a lázasszemü fiatal arcot, a rajongó tekintetet és a merészen iveit vékony ajkakat. — Szentjóbi Szabó... A tárgyalást lálta maga elölt, a komornézésü császári birákat, akik monoton hangon ismételgették a vádlottak nevei után az itélet folyton visszatérő formuláját »fej és jószágvesztésre« s a lelkes fiatalembereket, akik felfigyeltek az ébredő Páris felé és Párist akartak hozni Pestre, Pozsonyba, Kassára is... Elmosolyodott. Eszébe jutott, hogy ő nem is volt részes az »összeesküvésben«, melyet a birák hóhérral, pallóssal és börtönök méteres falával zúztak pozdorjává, — ő csak tudott róla s nem jelentette fel. Ezért s a régi, Kassán irt versért szabta ki rá az egyévi börtönt a hétszemélyes tábla... — Hiv jobbágyitoknak felszentelt hóliéri... — suttogta maga elé a végzetes szavakat s maga előtt látta a kicsi, piszkos, kassai szobát, Baróti Szabó Dávidét, ahol hosszú éjszakákon keresztül dolgoztak az első európai nívójú magyar folyóiraton, a »Magyar Muzeum «-on. — Baróti Szabó Dávid, ez a lelkes lelkesedésü pap, ez az aszkétatestü exjezsuita, aki nem átallott barátságra lépni a nem nemes forradalmár költővel, a királyok, urak és papok hangosszavu becsmérlőjével... S a büszke nemes, Kazinczy Ferenc, aki forradalmár lett, bebörlönöztetett, de sohase tudott 69