Jarnó József: Magyar miniatürök

A száműzött

— Talán, ha a helytartótanácsnak... — Mit tud kend! Elmehet kend! — mordult fel a nagyúr. A hivatalnok kihajlongott a szobából. A kamarai adminisztrátor komoran állt meg az asztala mellett, melyen még ott volt a párbajra hivó, keményhangu levél. A jobbágyi vadék Bacsányi János levele. — Igen, ha valaki a helytartótanácsnak jelentené... »Ti is kiknek vérét a Természet kéri...« »Hóhéri...« »Hóhéri...« A nagy, egészséges fogak dühösen csikordullak meg a szájában. — Akkor talán mégse használnak majd sokat a nagyúri pártfogók! Ipamuram s a többi! Levágta magát az asztal melletti székre, hogy a derék tölgyfaalkotmány belereccsent. Megmarkolta az egyik odakészített tollat és kardforgató vonásokkrl kezdett irni valamit. • A rácsos ablak mögül soványodott képű fiatalember sóvárgott a szép tiroli vidék felé. Kifelé nézett, a lágy színekben zöldelő réteken keresztül, az egekkel ölelkező kék hegyekre. Szürke falak és erősen vasalt tölgyajtó vigyáztak rá, hogy a teste ne követhesse az uton a szemét. A kuffsteini vár toronybörtönének lakója, a hajdani kassai kancellista, a franciás költő, a forradalmár, ugy nekiszoritotta magát az ablak sűrű, rozsdás rácsozatának, hogy ä dur67