Jarnó József: Magyar miniatürök

A száműzött

A kis szoba vaskos falait feketére színezte az olajlámpás füstje, mely vastag sugárban ömlött az üveg mögül. A hitvány fénysugár, mi a füsttengerből kiszivárgott, alig világította meg az aszlalt, melyen rendezetlen összevisszaságban hevertek papirosok, könyvek. A szoba sarkai teljes sötétségben maradtak: az egyikben kalitkázott rigó szomorkodott, csőrvágta husmaradékok felett, melyeknek bűze ellepte az egész szobát, beivódott a polcokon felsorakoztatott régi könyvek lapjai közé s a megkopott papi ruhába, mely a házigazda aszkéta testén lötyögött. Késő éjszaka volt. Az ablak alatt, az uccán, semmi se mozgott, senki se járt. A csönd ráterült a városra, mint egy nehéz halotti lepel s a dómtemplom égbeszuró tornya mozdulatlan fenséggel Őrködött az alvó Kassa fölött. Talán az egész városban nem volt ébren senki, csak a háztetőkön siránkozó macskák és a két ember, itt, a kis szobában. Dacosnézésü fiatalember ült szemközt a házigazdával, a szikár, aszott-testü pappal. Keveset szóltak, de valahogy mégse vették észre az órák múlását, — talán éppen mert G3