Jarnó József: Magyar miniatürök

A debreceni költő

Nem kapott választ. Néhány perc múlva a beteg felnyitotta a szemét. Idegenül nézett körül, aztán beszélni kezdett: — Igen! Megirom! Most már meg kell irni! Elég volt az állástkoldulgató házalásokból. írni kell, — nem szépszavu köszöntőket nemesurak névnapjára, nem borközi disznóságokat kell versbeszedni, hogy elhájasodott öregurak néhány tallért kacagjanak ki a bugyellárisukból... Nem! írni kell, komolyan, nekikészülve: meg kell irni a magyarság hőskölteményét, az Árpád-eposzt! Meg fogom irni: az egész ország fel fog figyelni a szavamra. Meg fog mozdulni itt minden, minden! Felült az ágyban, vizionáló szemei nagyra tágultak és hangos, harsonás szóval kiáltotta bele az éjszakába: — Vége van a rigmus-árulgatásnak! Alkotni akarok: magamnak, mindenkinek! — Miska fiam, meghütöd magad, — próbálta betakarni a beteget az édesanyja. — Agónia, — mondotta csendesen az orvos és készülni kezdett az elmenetelre. A betegből fuldokló, nehéz köhögés tört elő s a csikós ágyhuzatra lassan szivárogni kezdett a vér. Az ágy mellett, az asztalra borulva, zokogott egy gondtépte arcú öregasszony. 4. Jarnô József: Magyar Miniatűrök. 49