Jarnó József: Magyar miniatürök
A mesemondó
nehézzé tette a lépéseit. Bejelentette az egyháztanácsnak, hogy a kolozsvári papságról lemond. — Az hát, — ismételte meg magában, — kálomista leszek. Nem kell a szószék, nem kell a prédikáció, — mesék kellenek... Mesékkel kell tanitani a népet, nem kenetes szavakkal. Luther még látta a mesék erejét, — de az itteniek már csak a furkósbotét látják... ... Könnyűnek, egyszerűnek érezte most a feladatot. — A mesét megérti a nép... Csak tudni kell mesélni. A parasztnak a békákról mesélek, melyek mindig más királyt kértek maguknak s végül olyat kaptak, ki nemcsak a gyapjút nyirta le, de a bőrt is levonta... Az uraknak pedig majd az ördög-ispánról mondom a mesét, ki sokszorosan hozta a tizedet a néptől, de végül pokolra vitte azt is, aki ispánnak fogadta... ... Észre se vette hogyan, Hofgreff György uram házában találta magát. A nagy szoba közepén, hatalmas ládákban állottak a belük. Nézte a betűket és csendes-elégedetten mosolygott maga elé: — Ezekből kelnek majd uj életre a mesék... Talán érteni fognak belőlük az emberek'... Talán egyszer... S akkor kigyúlhat az igazi gyertya is, a biblia... 28