Jarnó József: Magyar miniatürök

A lovag

mondani! Ugy hát: pápista leszek! A hadnagy még mereven áll, mint a cövek. S a szemei, mintha kérdezni akarnának, még rámerednek a parancsoló szájra. — Mit bámulsz? Megmondtam: katliolikus leszek és ezzel vége! Akkor majd megsegít a császár! Ha a csapatok a vár alá érnek, le kell ereszteni a felvonóhidat. Ma nem verekszünk, — keresztelőt csapunk! Az én keresztelőmet! Siess hát! * A király lovasai lassú ügetésben érkeztek a várfalak alá. A főherceg, aki a csapatot vezette, csodálkozva nézett fel a falakra, melyeken semmi jel nem mutatta, hogy a bentiek harcra készülődnének. A bástyákon vigyázó őrszemek tisztelgésre emelték kopjájukat, aztán megcsörrentek a felvonóhid láncai s a hid lassan ereszkedni kezdett a várárok fölé. A főherceget meglepte a nem várt fogadtatás. ő csatára készült, háborúra jött és itt békésen hódoló vár fogadja... Elmosolyodott: — Ez hát az a hires Balassa Bálint, a zabolázhatatlan és fékezhetetlen főúr? A hirhedt verekedő? Hiszen ez már a fegyverek puszta látására is hódol... Magához intette a lovasok egyik hadnagyát. Néhány pillanat múlva egy kürtös vált ki a királyi seregből. Odavágtatott a várfalak alá és megfutta hangszerét, Az öblös kürtszavakat megszázszorozva verték vissza a vaskos bástyafalak. Aztán egy 14