Jarnó József: Magyar miniatürök

A honvédőrnagy

hivás a forradalom holtteste felett. A pipafiistös klubszoba fiatalemberei ínost érezték meg, hogy egyedül vannak az országban a parasztmilliók, a polgárezrek és a népképviselők százai közepette... * A bereckei mezőkön két férfi sétált egymás mellett: egy zömök öregúr s egy nyurga fiatalember. A fiatalemberen honvédőrnagyi egyenruha volt, — az öregúron is valami egyenruhaféle lötyögött, mely mögött inkább lehetett volna nyugalmazott katonatisztet sejteni, mint a magyar honvédség keleti hadseregének főparancsnokát. — Most tehát már az oroszok ellen... — Igen, az oroszok ellen... Tulajdonképpen talán mindegy is: én mindig ugy éreztem, hogy az oroszok ellen harcolok, — Lengyelországért... Tegnapelőtt még otthon, ma itt és holnap talán Olaszországban. De mindig az oroszok ellen! Pedig: Lengyelország már alszik s ki tudja, felébred-e még valaha? A lengyel urak mulatnak otthon s nekik talán végeredményben mindegy is, hogy orosz, vagy lengyel kormánynak fizetnek-e adót a pálinka után. Ha nagyon berúgtak, talán el éneklik, hogy »nincs még veszve Lengyelország« — de a fiaikat már orosz nyelvre taníttatják és tiszteket nevelnek belőlük a cárnak... No, de mindegy! Én már megszoktam a verekedést, — de maga okosabban tenné, ha visszamenne Tordára a családjához... Maga költő, 106