Magyar Jeremiád – Visszaemlékezések, versek, dokumentumok a deportálásról és a kitelepítésről, 1946-1948

III. „Olcsó lett az ember, és példa a nemzet" - Mészáros Sándor: Egy gyermek vallomása

bennünket, és a lakásba invitált. A bizalomból kiderült, hogy megszokott jelenség ebben a kis faluban, hogy bekéredzkednek éjnek idején az ilyen magunkfajta vendégek valamelyik házikó ajtaján, éjjeli menedéket keresve. A konyhában kellemes meleg és egy megszokott falusi környezet, a sporhelt pislogó fénye fogadott bennünket. Az idős ember hellyel kínált, majd friss vizet kértünk, mert a meleg és a rettegés közepette egészen kiszáradt a torkunk. - Az a legkevesebb, abból, hála a jó Istennek, van elég - mondta, és máris kiszolgált bennünket. Oly szomjasak voltunk, hogy a kvítat kiittuk volna. Az asztalon még ott voltak a vacsora utáni nyomok, amelyeket az idős emberke beszéd közben lassan eltávolított, mentegetődzve, hogy szegény felesége már több éve fekvő beteg. így hát a ház körüli teendők is reá maradnak. Beszéd közben, mire már a jó friss vízből eleget ittunk, a bácsi mentegetődzött, hogy borral nem tud megkínálni bennünket, de ha elfogadjuk - gondolván arra, hogy éhesek lehetünk -, szalonnával és friss paprikával, paradicsommal megkínálhat bennünket. Azonnal felajánlotta a szállást is számunkra. Mondván, kicsi a ház, de sok jó megfér a kis helyen is, máris tessékelt be bennünket a szobába, hogy majd reggel kipihenve folytassuk tovább az utunkat. ígérte, hogy elirányít bennünket úgy, hogy még sötétben indulhatunk további utunkra. Természetesen, ahogy mondani szokás, kétszer sem kínáltattuk magunkat. Örömmel vettük a házigazda ajánlatát. Jó friss hideg vízzel mostuk le testünket, megszabadulva a fáradság és az izgalom szülte izzadságunktól, és elfoglaltuk helyünket a hűvös kis falusi szobában. Ahogy lepihentem, az első gondolatom édesanyám felé irányult, aki egy imakönyvet tett a csomagomba, mondván - a bajban mindig vigaszra találok benne. így is volt. Kinyitva az imakönyvet, menten megtaláltam a magányhoz és az utamhoz irányuló biztató szavakat. Majd az éj csöndje a fáradsággal együtt reánehezedett szemeimre, és mély álomba szenderültem. A meleg ágy erőt kölcsönzött számunkra további utunkhoz. Kora hajnalban a bácsi ébresztett bennünket, hogy még sötétben kijuthassunk a falu határába. Megköszönve a bácsi jóságát, csöndben elhagytuk Ipolytölgyest, és a börzsönyi hegyek felé vettük utunkat. Megfogadva az idős ember tanácsát, hogy kerüljük mindig a tömeget, a határban és az erdőben kerestünk biztonságot és fedezéket. Az erdőkön keresztül haladva reggelre a zebegényi állomáson kö94