Magyar Jeremiád – Visszaemlékezések, versek, dokumentumok a deportálásról és a kitelepítésről, 1946-1948

III. „Olcsó lett az ember, és példa a nemzet" - Mészáros Sándor: Egy gyermek vallomása

erős tanulási vágy, a tudomány várának a meghódítása volt. Majd a bátorságom felülkerekedett a szubjektív érzelmeken, és azzal az elhatározással indultam útnak, hogy az utam kell hogy célhoz vezessen. Ezerkilencszáznegyvenhét augusztusában búcsúztam el szüleimtől és leánytestvéremtől, aki később szintén Magyarországon folytatta tanulmányait. Az útirányt már két diáktársammal terveztük el. A szülőfalumból Lévára mentünk vonattal, majd ott átszállva a Párkány felé induló vonatra, jutottunk el a csatai állomásra. Csatára az esti órákban érkeztünk meg, majd onnan, keresztül a Garam hídján, a Garamon túli erdőkön átjutva értük el Kisgyarmatot. A templom és a temető mellett elosonva a határutakon haladtunk tovább. A templom harangja esti imára szólította a hívő lelkeket. A temetőben csend honolt. A csend bátorságot és biztonságérzetet kölcsönzött számunkra. Egy akácos mellett jutottunk el Vilmos-majorra, majd az ipolypásztói szőlőhegyre. Menedéket kerestünk az egyik csőszkunyhóban, ahol egy idős paraszt bácsi szeretettel fogadott bennünket, természetesen miután tudtára hoztuk, hogy mi járatban vagyunk és milyen út előtt állunk. Kicsit kipihentük magunkat - már az is nyugtatóan hatott reánk, hogy egy magyar emberrel találkoztunk, aki később elegyengette utunkat. Friss vízzel és szőlővel kínált bennünket. Nem vett búcsút tőlünk, hozzánk társult, és a falu határán, majd a falun keresztül elvezetett bennünket az Ipoly folyóig, mondván, megmutatja azt a helyet, ahol legkisebb a víz szintje. Az Ipoly partján búcsút vettünk tőle, és így jutottunk át az ő segítségével szerencsésen az Ipolyon. A falu csöndes volt, senkivel nem találkoztunk, csak itt-ott egy-egy kutya ugatott meg bennünket. A magyar oldalon botorkálva a földeken, réteken keresztül a fény irányát követve jutottunk el a legközelebbi faluig. Majd megkeresve a ház ablakát, amelyből még ezen késői órákban fény sugárzott ki, bekopogtunk azzal a szándékkal, hogy további információhoz jutunk, mivel a terület, ahol jártunk, teljesen ismeretlen volt előttünk. Mindenütt akadnak jó emberek, főleg ha a nyelvükön tudunk beszélni. így történt ez most is. A kopogtatásunkra természetesen először a házőrző kutya reagált hangos ugatással, a gazda tudomására hozva, hogy idegenek vannak a ház közelében. Kinyílt a ház ajtaja, és egy idős ember először a kutyát parancsolta csöndre, majd felénk hallatta a hangját. Kinyitva a kapu ajtaját, szívélyesen fogadott 90