Magyar Jeremiád – Visszaemlékezések, versek, dokumentumok a deportálásról és a kitelepítésről, 1946-1948

III. „Olcsó lett az ember, és példa a nemzet" - Id. Klebecska István: Mi volt a bűnünk, csak a magyarságunk?

majd megindultak velünk a párkányi vasútállomásra. Apám két tehe­net tartott, gazdasági fölszerelése, takarmánya, szalmája, a szántó­föld, szőlő, ház - mind prédául maradt a Romániából áttelepült szlo­vák családnak, aki a mi elhurcolásunk után mindezt megkapta. A párkányi vasútállomásra érve beraktak bennünket - egy másik farnadi családdal együtt - egy marhaszállító vagonba. Fűteni a vago­nokban nem lehetett, kinn mínusz 20 fokos hideg volt, télikabátok­ba, pokrócokba bugyolálva vártuk, hogy mikor indul el vélünk a sze­relvény. Mi, fölnőttek még csak valahogy kibírtuk, de nagyon sok családnak volt pólyás gyermeke, el lehet képzelni, hogy mit szenved­tek azok az édesanyák. Az egész szerelvény körül volt állva fegyveres katonákkal, úgyhogy egy lépésre sem mehettünk el a vagontól. Késő délután elindult vélünk a szerelvény, könnyes szemekkel tekintet­tünk vissza - vajon viszontlátjuk-e valaha ezt a tájat? Eljött a vagonban eltöltött első éjszaka, de bizony a szemünkre nem jött álom - vajon hová visznek minket, milyen megpróbáltatá­sok várnak reánk? Az út Csehországba 3 napig tartott. Sokszor órákig vesztegelt a szerelvény a nyílt pályán, mivel a síneket méteres hó bo­rította. Ilyenkor meg kellett várni a legközelebbi állomásról elindí­tott kisegítő mozdonyt, hogy a szerelvény tovább tudjon menni. Egy tányér meleg levest, egy csésze forró teát, de még hideg vizet sem kaptunk a vagonokba, az otthonról hozott száraz ételen voltunk. A háború alatt „szerzett" katonai, spirituszkockás gyorsforralón olvasz­tottunk havat és főztünk magunknak szárított csipkebogyóból teát. így értünk el 1947. január 12-én a csehországi Žatec város vasútál­lomására. Ott már vártak bennünket jövendő „gazdáink", és beindult az újkori „rabszolgapiac". Úgy válogattak közöttünk, mint a közép­korban a rabszolgák között, éppen csak hogy a fogainkat nem nézték meg. A mi családunk, valamint K. András, ifj. V. András, H. János és családja és S. András a feleségével - szintén farnadi lakosok - egy Bedřich Vojtechovský nevű egyénhez kerültünk. Az illető egy „kiko­pott" bányamérnök volt, aki megkapta egy kitelepített szudétanémet báró nagybirtokát, vele a stroupečeki kastélyt és majort, valamint a přivlakyi majorságot a hozzá tartozó földekkel. Már jó délutánra járt az idő, amikor is egy rozoga teherautóra fölpakoltuk a holminkat, és a sofőr elindult velünk új lakhelyünkre. Csakhogy a sofőr spórolni 60

Next

/
Thumbnails
Contents