Magyar Jeremiád – Visszaemlékezések, versek, dokumentumok a deportálásról és a kitelepítésről, 1946-1948
III. „Olcsó lett az ember, és példa a nemzet" - Id. Klebecska István: Mi volt a bűnünk, csak a magyarságunk?
majd megindultak velünk a párkányi vasútállomásra. Apám két tehenet tartott, gazdasági fölszerelése, takarmánya, szalmája, a szántóföld, szőlő, ház - mind prédául maradt a Romániából áttelepült szlovák családnak, aki a mi elhurcolásunk után mindezt megkapta. A párkányi vasútállomásra érve beraktak bennünket - egy másik farnadi családdal együtt - egy marhaszállító vagonba. Fűteni a vagonokban nem lehetett, kinn mínusz 20 fokos hideg volt, télikabátokba, pokrócokba bugyolálva vártuk, hogy mikor indul el vélünk a szerelvény. Mi, fölnőttek még csak valahogy kibírtuk, de nagyon sok családnak volt pólyás gyermeke, el lehet képzelni, hogy mit szenvedtek azok az édesanyák. Az egész szerelvény körül volt állva fegyveres katonákkal, úgyhogy egy lépésre sem mehettünk el a vagontól. Késő délután elindult vélünk a szerelvény, könnyes szemekkel tekintettünk vissza - vajon viszontlátjuk-e valaha ezt a tájat? Eljött a vagonban eltöltött első éjszaka, de bizony a szemünkre nem jött álom - vajon hová visznek minket, milyen megpróbáltatások várnak reánk? Az út Csehországba 3 napig tartott. Sokszor órákig vesztegelt a szerelvény a nyílt pályán, mivel a síneket méteres hó borította. Ilyenkor meg kellett várni a legközelebbi állomásról elindított kisegítő mozdonyt, hogy a szerelvény tovább tudjon menni. Egy tányér meleg levest, egy csésze forró teát, de még hideg vizet sem kaptunk a vagonokba, az otthonról hozott száraz ételen voltunk. A háború alatt „szerzett" katonai, spirituszkockás gyorsforralón olvasztottunk havat és főztünk magunknak szárított csipkebogyóból teát. így értünk el 1947. január 12-én a csehországi Žatec város vasútállomására. Ott már vártak bennünket jövendő „gazdáink", és beindult az újkori „rabszolgapiac". Úgy válogattak közöttünk, mint a középkorban a rabszolgák között, éppen csak hogy a fogainkat nem nézték meg. A mi családunk, valamint K. András, ifj. V. András, H. János és családja és S. András a feleségével - szintén farnadi lakosok - egy Bedřich Vojtechovský nevű egyénhez kerültünk. Az illető egy „kikopott" bányamérnök volt, aki megkapta egy kitelepített szudétanémet báró nagybirtokát, vele a stroupečeki kastélyt és majort, valamint a přivlakyi majorságot a hozzá tartozó földekkel. Már jó délutánra járt az idő, amikor is egy rozoga teherautóra fölpakoltuk a holminkat, és a sofőr elindult velünk új lakhelyünkre. Csakhogy a sofőr spórolni 60