Magyar Jeremiád – Visszaemlékezések, versek, dokumentumok a deportálásról és a kitelepítésről, 1946-1948

III. „Olcsó lett az ember, és példa a nemzet" - Budai Béla: Nyugati fogságból hazatérve: szülőföldön rabságba esés

hogy ne hagyjam ott őket. Nem tudtam elhagyni a családot. Édesapámat felsegítettem a vagonra, magam is felkapaszkodtam - megkezdődött a bizonytalan várakozás éppúgy, mint valamikor a fogságban. Ott sem tudott senki semmit, éppúgy, mint itt. Mi lesz velünk? Hová megyünk? Erre választ senki sem tudott adni. Vártunk. Másnap kezdett virradni, amikor mozdonyt kaptunk. Vagy 2 óra múlva elindultunk Zólyom felé, Zólyomba beérkezve havazott és nagyon hideg volt. A mozdony mellékvágányra taszított bennünket és ott hagyott. Reggel, amikor kezdett virradni, látom, szegény édesanyám és húgaim kendőjén a sírástól a könnycseppek meg voltak fagyva. Alig tudtak lábra állni, teljesen el voltak fagyva. Én nagyon el voltam keseredve, de tehetetlen voltam. Ez a holtvágányra kidobás bizony nagyon sokszor megismétlődött - míg 2 heti keserves utazás után megérkeztünk a Český Brod-i állomásra. Itt is kitaszítottak egy mellékvágányra, ahol árut szoktak kirakni. A mozdony ott hagyott, mi meg vártunk, mint már nagyon sokszor. Úgy 10 óra tájban megkezdődött a vásár. Jöttek a cseh gazdák lovas vlečkákkal, be-benéztek a vagonokba, megnézték az „árut". Egy-egy férfit megszólítottak, persze csehül. Hol a család? Hányan vagytok? A családnak ki kellett állnia a vagon ajtajába. Az a család, amelyben nem volt kiskorú gyermek - több volt a munkaerő az hamarább elkelt. A vásár egész nap tartott. A vagonok lassan kiürültek. A mi vagonunkban még 2 család maradt. Nekünk 2 kiskorú, a másik családnak 3 kiskorú gyermeke volt. Idáig még nem kellettünk senkinek - pedig már délután 3 óra volt. Nagy hideg volt. Megfagyva várakoztunk, összebújtunk, mint akolban a juhok, mikor hideg van. Látom, jön egy lovas vlečka , a kocsis nézi a vagonokat, persze már üresek voltak. Odaér a mi vagonunkhoz, kérdi, hányan vagyunk. Mi is kiálltunk, a másik család is kiállt az ajtóba, a cseh egyet káromkodott. Odaáll a vagonhoz a vlečkával, nekem int, hogy rakodjunk a vlečkába. Gyorsan feldobáltuk a holminkat; mikor ez megvolt, int, hogy üljek mellé az ülésre. A család beült a vlečkába, a cseh kezembe nyomta a gyeplőt meg az ostort, szólt a lovaknak. Elindultunk Český Brodon keresztül. A várostól 2-3 km-re egy kis faluba mentünk, Štolmírba." 1 utánfutó 2 Budai Béla visszaemlékezéséből csupán ez a két epizód készült el. 57