Magyar Jeremiád – Visszaemlékezések, versek, dokumentumok a deportálásról és a kitelepítésről, 1946-1948

III. „Olcsó lett az ember, és példa a nemzet" - Viczen István: Száműzetés

csepp is kicsordult a szememből. Mikor az autóbusz a megállóhoz megérkezett, kíváncsi népek várták, különösen hogy vasárnap volt, mindenki várta titokban hozzátartozóját, hogy ugyan ki téved haza a messze idegenből váratlanul, meglepetésszerűen. Ahogy kiléptem az autóbuszból, barátaim is az autóbusz körül várakoztak, mert a fiatalság vasárnap délutánonként a kocsma körül és a falu főutcáján sétálgatott, vagy lányokkal, vagy egy-egy legénycsoportban. Jóska barátom pillantott meg elsőnek, és nagyot kiáltott, hogy megjött Pistu. Ennek hallatára alig pár perc múlva a fél falu aprajanagyja ott tolongott körülöttem, és mindenki kérdésekkel ostromolt. Nem is tudtam, melyik kérdésre válaszoljak hamarább, sőt nem is válaszolhattam, mert a barátok karjai közül ki sem tudtam szabadulni, különösen a százkilós Bandi ropogtatta meg ölelésével a csontjaimat. Ezt azonnal meg kellett ünnepelnünk, hiszen a vendéglátóüzem az autóbuszmegállóval szemben működött, s öntögették a nem kevésbé üdítő italokat. Találkozásunk boldog pillanatait tehát itt ünnepeltük meg, mintha annak más módja nem lehetett volna. Igaz, annak idején mi is úgy tartottuk, hogy „csak a húszéveseké a világ", itt már minden átélt gyötrődést és szenvedést elfelejtettünk ez alatt a pár óra alatt. Este volt már, mikor nagyszüleimhez megérkeztem. Ők is hallották érkezésemet, hiszen futótűzként terjedt a hír a faluban, hogy ki érkezett haza Csehországból. Ez mindig nagy újságot jelentett a falunak, ha valaki megérkezett az idegen elátkozott földről. 7. Az igazi szabadság A hazai föld varázsa nagy hatással volt reám, azt leírni nem is tudom. Nagyon élveztem a hazai levegőt, az erdő és mező illatát. Az idegenben eltöltött napok olyan hosszúak és reménytelenek voltak, itthon csak röpke pillanatnak tűntek a napok, nem is tudtam követni azok múlását. Különösen a barátaimmal töltött idők suhantak észrevétlenül az éjszakai sötétségbe. Gyakran összetalálkoztunk mi, a sorsüldözött fiatalok is. Voltunk már egypáran itthon a falunkban, de a többiek csak illegálisan tartózkodtak itt. Én viszont büszke voltam, hogy hivatalosan érkeztem haza. Még él40