Magyar Jeremiád – Visszaemlékezések, versek, dokumentumok a deportálásról és a kitelepítésről, 1946-1948
IV. „Szétszórtak bennünket, mint hulló levelet..."
Árva szívem érzésével ajkam ismét magyar dalra nyílna. Eldalolnám szépen, vígan szívem szerint nótáimat sorba', Hogy a mi(i) sorsunka(a)t a boldog Isten bírja. Barcs, 1952. évi február hó 11-én „A családi megemlékezésekből tudom -írja. Szobiné Kerekes Eszter Búcsról - hogy a szívbéli barátság az »adatközlő« Csenky családdal azzal kezdődött, hogy édesapám, Kerekes András együtt katonáskodott Léván a zselízi Csenky Lajossal. Búcsi református szokás szerint a barátságból komaság lett. A két család a katonaévek után is tartotta a kapcsolatot. A kitelepítési megrázkódtatás egyformán érintette mindkét családot. Édesapám segítette a Csenky család szomorú költözködését és a vasúti vagonba való berakodását. A mi családunk is a kitelepítési listán volt, de időközben leállították a kitelepítési akciót, így mi itthon maradtunk. Levelek jöttek a távoli Dráva parti nagyközségből, Barcsról (...) Megtakargattam azokat a gyöngybetűkkel írt verseket, emlékiratokat, amelyeket a keresztapám édesapja, id. Csenky Lajos küldött ezekben a levelekben. Tiszta szívvel, jó tollal írt a szülőföldről, a visszatérés reményéről. Ő maga nem látogathatott soha haza... A Garam partjáról, Zselízről írásokba foglalta gondolatait. Emlékszem, amikor tizenöt évvel a kitelepítésük után először találkoztunk személyesen. Erre az alkalomra is írt »emlékiratot«. Az összegyűlt családnak felolvasta, és mindnyájunk érzéseit tolmácsolta. (Az esemény rendkívüliségét az magyarázza, hogy a Magyarországra való utazás az ötvenes évek végéig korántsem volt olyan magától értetődő dolog, mint manapság. Meghívólevél szükségeltetett hozzá, s a (cseh)szlovák hatóságok ezt az egymással a legszorosabb családi kötelékben levő egyének (pl. szülő és gyermek) vonatkozásában fogadták csak el, s csupán a legszükségesebb esetekben (pl. temetés) engedélyezték a (cseh)szlovákiai magyarság tagjainak, hogy Magyarországra látogathassanak. - Az összeállító). Jómagam 1945168