Magyar Jeremiád – Visszaemlékezések, versek, dokumentumok a deportálásról és a kitelepítésről, 1946-1948

IV. „Szétszórtak bennünket, mint hulló levelet..."

Nagy Béla DEPORTÁLÁS Felsőszeli, 1947 Hangos motorbúgás hallatszik messziről, Hurcolják a népet el Felsőszeliből. Hangos sírás között búcsúzkodik a nép, Elviszik a magyart, mindenkit, aki ép. Nincs mentség számára, és nincs más segítség: Csak áttelepülő-lap vagy súlyos betegség. Néhány bútorkáját autóra rakják, itt hagyják a többit, földet, házat, marhát. S amit szorgos kézzel összekuporgattak: Ellenérték nélkül, prédául itthagytak. Nem tehettek másként, hisz nem volt irgalom, Mert elfojtott mindent az erős karhatalom. A csendes falu népe körül volt kerítve, Sűrű csatárlánccal, s nem volt menedéke. Az úton, útfélen portyázó járőrök, Fegyveres katonák, csendőrök, rendőrök. Az igazoltatásnak se szeri, se száma, Gyanús volt az ember a maga falujába.' Szabadságra vágyott Felsőszeli népe, Mégis a szolgaság lett szorgalma bére. Ahogy megérkeztek a szolgavásárra: Megtudták, hogy kinek mennyi lesz az ára. Olcsó lett az ember, és préda a nemzet, Sajnos, minekünk kell elszenvedni eztet. Bárcsak a jó Isten könyörülne rajtunk, Hallgatná meg imánk, amit rebeg ajkunk. Nemzetek közt lenne megértés, szeretet Ne sanyargatnának ártatlan népeket. Tanulnák meg egymást becsülni, szeretni, Még ha nem tudják is egymás nyelvét megérteni. 136