Magyar Jeremiád – Visszaemlékezések, versek, dokumentumok a deportálásról és a kitelepítésről, 1946-1948

IV. „Szétszórtak bennünket, mint hulló levelet..."

Itt játszottunk, mint balga gyermekek, Minden bokor s rög régi ismerős, Itt intettek ránk a kéklő hegyek, Minden halomhoz édes emlék fűz, Minden rögéhez a vérünk köt - Miénk e föld! Arany kalász, mit ringattak a mezők, Belőlük lett e népnek kenyér, Lágy fehér kenyéren itt nevelte föl Az édes szülőföld minden gyermekét, Arany kalászihoz az éltünk köt - Miénk e föld! Híres boraink nem teremnek, Kesergő népnek édes nektár nem kell, Vértől szikrázó! - mitől feledtetnek Borús napok az emlékeinkben, Minden pohár bor szent emléket ölt - Miénk e föld! Ezt akarják most elrabolni tőlünk? E földet, hogy mi hagyjuk itt? Nem, ez mégse, soha nem lehet, Ha meghalunk is érte mind! Nyugvóhelyül e föld ideköt - Miénk e föld! Miénk e föld! - Hisz benne nyugszik Hős apáink hamvadó pora! Minden, minden e földhöz köt, Anyánk e föld! - Nem mostoha Jött-ment nép vagyunk mi itt, Szemünk a múltnak tengerében Vissza: Egy ezredévre tekint! 118