Magyar Jeremiád – Visszaemlékezések, versek, dokumentumok a deportálásról és a kitelepítésről, 1946-1948

III. „Olcsó lett az ember, és példa a nemzet" - Mészáros Sándor: Egy gyermek vallomása

nyos hatósági közegek 1938-ban már nagy gondot fordítottak a magyar nemzetiségű lakosság megfigyelésére. Ezek az összejövetelek csemegét jelentettek a számunkra. Később megtudtuk, hogy a feljelentést a tanító néni ellen a kollégája, Járdánházi József tette, és az egész ügyet úgy állította be, mint irredenta megnyilvánulást. (Ő aztán 1945 után Jozef Dvorskýra változtatta a nevét.) Az egyik nap a faluban megjelentek a csendőrök, a tanító nénit letartóztatták, édesanyámat és még egypár asszonyt bekísértek a községházára, és őket ott vallatták ki. A kifogásolt ének az Evangéliumi énekek gyűjteménye közt volt megtalálható, a Hallelujah című egyházi énekek között, a 227-es szám alatt. (Beh régen vérezel, szegény magyar!) Az esti programokon még egy ének szerepelt (Ne csüggedezz, te kis csapat) ugyanabban a könyvben, a 387-es szám alatt. A falu népét a történt események lelkileg megrázták, főleg az, hogy a jó és szerény tanító nénit elhurcolták, letartóztatási parancsot hoztak ellene, majd a nyitrai börtönbe volt becsukva. Később az ellene kiadott letartóztatási parancsot feloldották az államelnök által kiadott amnesztia értelmében. A tanító néni a háború után férjével együtt Budapestre került. Az ismeretséget továbbra is fenntartották édesanyámmal. így az édesanyám melegen ajánlotta, mielőtt eljöttem volna otthonról, hogy ha szükségem lenne, vegyek bátorságot, és keressem fel a tanító nénit, aki majd biztos fog néki örülni. így hát most aztán éltem édesanyám ajánlatával, és elmentem felkeresni a tanító nénit. Sok keresés után meg is találtam a lakását. Természetesen amikor ajtót nyitott, és bemutatkoztam, nagyon megörült, összecsókolt, és nagy vendégszeretetben részesített a férjével együtt. Segítő társakra találtam bennük. Amikor elmondtam, hogy milyen körülmények között jutottam át Magyarországra, milyen céllal és hogy milyen körülmények között élek Budapesten, mindjárt felajánlotta a tanító néni, hogy az édesanyja mint Magyarországra áttelepített személy lakást kapott Vecsésen, ott lakhatnék, és ott tölthetném az éjszakát. Az édesanyja egyelőre náluk lakik, csak a bútora van Vecsésen, legalább valaki fog reá vigyázni. Ekkor megemlítettem néki, hogy itt van a falunkból Pásztor Árpád barátom, volt osztálytársam, aki szintén arra vár, hogy elhelyezést kapjon valamelyik iskolában. így együtt kerültünk ki Vecsésre. A tanító néni elkísért bennünket, és átadta a kulcsokat. Én az ügynök úrral megbeszéltem, hogy ezután Ve99