Magyar a magyarért. Beszámoló (Budapest, Magyar a Magyarért Munkabizottsága, 1939)

VIII. Kárpátalja

91 katonai parancsnoknál, aki kérésünkre nyomban lakást utalt ki számunkra az itteni főjegyzőnél. Másnap reggeltől, hogy a helyzetről némi képet nyerjünk, délután 3 óráig a falvakat jártuk és pedig munkatársam a katonai parancsnokkal észak felç, én „pedig a miniszteri kiküldöttel a járás déli részében fekvő néhány községet látogattam, hol autón, hol szekéren. Egyik községben fölkerestük az iskolát, ahol a kisleányok mind nyári ruhácskában voltak, a fiúcskák pedig birka-gyapjúból házilag szőtt és készített ruhában; fehérnemű, vagy alsóruháról szó sincs. Azután ellátogattunk az igazgató-tanító irányításával néhány szegényes házba. Egyetlen lakószobájukban, ahol 6—10 tagú család lakik, az ágy alatt krumplit és egy teknőben babot láttam, a családanya pedig egy kis rozsot készített őrlésre, persze konkollyal együtt. Kérdeztem mi az ebéd, erre mutattak egy pléhtálban egy kis szétnyomott főtt krumplit. Ezt elkészítették reggel, és ez volt egyben reggeli, ebed és vacsora. Amikor kimentünk, azt mondotta a tanító, hogy ez másodrendű szegény, mert ezeknél még szegényebbek is vannak. Innen még két házba látogattunk a szegényebbekhez, ahol még annyi sem volt, mint az előbbi helyen. Innen a görögkatolikus plébánossal szekéren U.-ra mentünk, 2 órát oda és 2 órát vissza, úgyszólván járhatatlan, de egyszersmind csodálatos, vadregényes völgykatlanba zugó pataktól kísérve, 1200 m magas erdős hegyek között. A község bejáratánál szerény diadalkapu fogadott «Isten hozott!» felírással, mert itt előttünk még nem járt senki. Amit itt láttunk, nyomorúságot és mezítelenséget, az felejthetetlen. Krumpli az egyetlen eledelük, de már az sincs mindenkinek, itt igazán csak a jó levegő éltette ezeket a szegény magyar-oroszokat. Miközben a bírót hívták, bementem az egyik házba. Kecske az ágy alatt stb., de krumplit is láttam. Tisztaságról persze szó sincs. A nyomort azonban némileg ellensúlyozta a meleg szoba, ezt mindenütt találtam, miután erdőrengeteggel vannak körülvéve, s fához ingyen jutnak. Nagyon sok ember verődött össze, de, sajnos, c egyetlen rendesen öltözöttet sem láttam. A legtöbbön, szinte valamennyin alig volt ruha és sokakról az is rongyokban lógott. Ezért azonnal írtam egyik munkatársamnak, hogy a fel-