Sziklay Ferenc (szerk.): Lírai antológia. Szlovenszkó és Ruszinszkó magyar költőinek alkotásaiból (Berlin. Ludwig Voggenreiter Verlag, 1926)

Ölvedi László

A bányász éneke. Bányász vagyok, fojt a bányalég, Mellemre sűrű ködök ülnek, Mécsesem rőt lídérclánggal ég. Sírí csendben mélylik a tárna. Messze, messze zokog a visszhang, Mintha mindig temetés járna. Rombolt a rém, bedőlt a bánya ; Kikelünk még alatta, holtan Pusztulhatunk, a fene bánja. Kopogok a koporsódeszkán: Kemény talán száz süket fülnek. A feleletet várom eztán. Jó szerencsét! nagy bíztatásom Nem hallja más itt senki, senki. Jaj, pedig nincsen semmi másom. Nem bírom már sokáig én sem, Megöl a bánya gyilkos lehe S túl leszek minden szenvedésen ... De lelkem ég a Davy-mécsben: A bánya mély, halálos, setét; Mí lesz, ha e robbanó légben Kinyitom a lámpám födelét? Meddig tart még kenyeres pajtás? Homlokodról vér patakzík, A dolmányod szennyes, rongyos, Csal a labanc, tép a kontyos. Mire várunk kenyeres pajtás? Lángolnak az udvarházak, Üszköt szórt a sötét ármány, Sírkő minden kapubálvány. Sirathatod kenyeres pajtás. A martalóc kiröhögte Haldokló, vén apád átkát. Wallon zsoldosé a mátkád: Ugye sajog kenyeres pajtás? 98