Sziklay Ferenc (szerk.): Lírai antológia. Szlovenszkó és Ruszinszkó magyar költőinek alkotásaiból (Berlin. Ludwig Voggenreiter Verlag, 1926)

Mécs László

Hófehérbe cipellőjére. Még álmodik tizenhat-éve tündöklő Mese-erdejében... Fehérlő nyírfák őrzik őt, Bűbájos hold bolyong az égen s úgy alszik rózsa-ágyra téve... Még, álmodik. De körülötte az Élet lármás birodalma: gyárak, malmok, acél ekék, család, gyerek, ágyuk hatalma zajong s a lelkét megütötte... Az Élet nem tűr meg meséket: duhaj nagyúr, paraszt, goromba, meddő szépséget megtapos, kígyót ereszt halk vígalomba, mosolygó arcra verítéket. Az Élet nem tűr meg meséket: szeret véresre vájt barázdát, zúgó vízét, vérző szívet, vajúdó ágyék kínos lázát, szerelmet, mely velőig éget... (Alvó királyfi én ís voltam, de rámgyujtották a meséket: a Mese-erdő odalett... Azóta futok, testem éget s imával, kegyelemmel oltom...) Itt álmodik még Hófehérke, de a Valóság gyújtogatja fehér virágos erdejét: buja fáklyák vörös csapatja kutatja át az erdőt érte... Vigyázzatok, fehér cipellők: hamar felébred Hófehérke, habos, szűz teste tüzesül, tüzet fog tőle szíve vére: Úgy fussatok majd, mint a szellők... A férfísorsok erdejébe ezer ösvény vísz csalogatva: válasszátok az igazit, 82