Sziklay Ferenc (szerk.): Lírai antológia. Szlovenszkó és Ruszinszkó magyar költőinek alkotásaiból (Berlin. Ludwig Voggenreiter Verlag, 1926)

A szerkesztő előszava

vetettem el semmit, — csak amin nem éreztem a művészet íllatlehelletét s ami szedés közben megszúrta a lelkemet. Ami szúr, ami bánt, az nem virág, mégha van is virága. Azt szedjék össze mások, akiknek keztyű van a lelkükön, vagy akiknek élvet ad a fájás. így lett a csokrom olyan bokréta, amit oda tűznek a félig kész ház ormára, az eddig végzett munka örömének, a továbbvaló munka bíztatásának. Mert ilyen épülő ház a mi irodalmunk, alapja meg van vetve a lelkek humuszában, falait építík az írás építőművészei és palléraí, adja az ég, hogy otthon legyen belőle, meghitt, meleg otthon, a szeretet háza befelé és viharral dacoló erős várunk kifelé. Drága vrágcsokrunk ott a házunk ormán, hirdesd a világnak: A tövéről letörött magyar élet-ág megfogant az elszántott földön ís, élünk, vagyunk, virulunk, mert itt ís napfény ad színt, illatot a lélek virágainak, a magyarságunk, — ma talán ködös, könnyes, de mindég éltető, — örök napja. Kassa, 1926. május hó. Szik/ay Ferenc. 6