Sziklay Ferenc (szerk.): Lírai antológia. Szlovenszkó és Ruszinszkó magyar költőinek alkotásaiból (Berlin. Ludwig Voggenreiter Verlag, 1926)
Mécs László
Testvér, láttál tengert hajnal hasadtán? Minden habocsha más-más színt mutat: píros, zöld, kék színt, ében ís akad tán és mégis mind, mind ugyanaz a tenger, melyen hajók szelnek jövős utat. Testvér, az Ember-óceán vízében ís minden vízcsepp más-más színt mutat: Ábel kék, Dávid bíbor, júdás ében és mégís mindig ugyanaz a Tenger s hátán nagy eszmék szelnek szent utat. Ha gyűlölünk: másban önmagunkat gyűlöljük, mert egy-test-egy-vér vagyunk! Bejártam a jelent s a messzi multat, néztem haldoklók megtörő szemébe s egy volt porból vett szívünk és agyunk. Láttam, kí mindig ember-szívet vágott, láttam fiától átdöfött anyát, akasztófán sötét embervirágot, őrült nőt fojtogatva csecsemőjét és bosszúból felgyújtott kis tanyát. Láttam apácát rothadó, ragályos beteget mosdatni Krisztusért s míg kínt zenélt a karneválos város, ő mosolyogva halt meg liliomként a túlvilágon várva égi bért. Keresztény filmen láttam vad zsidókat amint verték Jézust vérlázítón; — zsidók fiímjén az ínquízícíónak máglyáin égtek a zsidók š a nézők közt düh tombolt keresztényen, zsidón. Testvér; én mindent láttam s megbocsátok! Szánjuk, kit árnyékként a bün követ mert testvérünk ő s átka közös átok! Magyar testvérek, germánok, szlovákok, csak kí nem ember: vethet ránk követ! Minden emberben önmagad szeresd: közös nagy Tenger csöppjei vagyunk. Ha arcod eddig vad dühtől vereslett, csontos ököllel verd bűnbánó melled: hiába, Testvér, emberek vagyunk!! 66
