Sziklay Ferenc (szerk.): Lírai antológia. Szlovenszkó és Ruszinszkó magyar költőinek alkotásaiból (Berlin. Ludwig Voggenreiter Verlag, 1926)

Márai Sándor

A gyilkos aludni akart. Délután érkezett meg és ajtó előtt letörölte a lábát A portörlőbe, s egy adomával köszöntött be a szobába, De mindenki a levesestálba rakta maga elé a lelkét A tréfa megakadt a levegőben, s fejjel lefelé lógott mint a denevérek. A legyek lassan meghaltak a légyfogópapiroson S a sertéskaraj lelke párát lehelt az ablaküvegekre A szobában, ahol épen vacsoráztak. Sorra nyekkentek A megterhelt székek. A nagyapa fényképén elhasadt az üveg A gyilkos leült egy sötét sarokba, és összefonta a hasán a kezét. A füle viszketett, de máskülönben nem érzett semmi meghatódást. Csak az ágy után kémlelt, mert gyalog jött a hegyeken át, És tizenöt évig egy keményfapriccsen aludt a cellában. És most aludni akart, aludni, aludni, aludni, aludni. De mikor leszedték az asztalt, az anya mégis elment előtte Két lépés távolban s a szoknyáját egyik kezével fölemelte kissé S a másik kezével keresztet vetett. „Egy kis szalonnát" mondta „ha épen akarsz Mégis adhatok neked." S hozott neki szalonnát és ecetes ugorkát, És egy sercnít is adott neki, a kenyér úgynevezett végét, amit szeretett. Aztán befeküdt az anya az ágyba és hangosan imádkozta a rózsafüzért. Nem így a gyilkos. O leült a kemence elé És makaózní kezdett a tíz ujjával, ahogy ezt a fegyencektől tanúlta És nyert az Istentől 450.000 magyar koronát, 0.0075-ös zürichi kurzuson Aztán boldog mosollyal elaludt. Egy pók ereszkedett a szívére A mennyezetről. S egy bolha a kezére ugrott. A macska leült a hasára. így aludtak el. De még sokáig hallani lehetett A szél végtelen zúgását a fák között s az anya morgó könyörgéseít. 54