Sziklay Ferenc (szerk.): Lírai antológia. Szlovenszkó és Ruszinszkó magyar költőinek alkotásaiból (Berlin. Ludwig Voggenreiter Verlag, 1926)

Sebesi Ernő

Én így köszöntőm anyámat. Tejed, meséd, száz verést, terveket: mindent köszönni, csak most mer neked hálátlan lantján — te nagy gyermeked. Mert hála küld most lángra gyújt és perzsel szíved ajtaján kopogni e verssel! A küszöböd ís én szeretnék lenni, hogy ne zaklasson vendég, bánat, semmi. Jól tudom én: vagyok a sóhajod sóhajod láncán száz gyöngy: óhajod, sok álmatlan éjed hajnali álma robotos napnak alkonya, tán: pálma, jaj! dolgos kezed ránca vagyok én, de szemedben csak értem ragyog fény, bár okos homlokodba száz barázda, bár békéd csendjét én lopom: garázda —, barna hajad minden ősz fonala, komoly arcodnak élénk szép redője, hívószavadnak hamar-ébredője, gyűrt ajkadon a fáradt reszketés mind, én vagyok, ha szíved reszket és megvonaglik, ha rosszat hallsz és szálldos a rágalom: e gyílkos-röptű táltos. Bár nem emlékszem, könnved üthetett, tejedben könnyed sója süthetett. Ó, vertél, vertél, vertél volna jobban, szívemből hálám sokkal szebben dobban, mosolyod egén szakadtam én: felhő, a, könnyed hulló csillag s mindig feljő, O, bolond téli esti nyöszörök, nem tudtam: anyám, szellő nyöszörög? Kezed, ha tördel, szemed, ha riadt mind, én vagyok, csak én: te rossz fíad! ha dicsértek, arcod engem tündöklött ha megbántottak, én leszek hű öklöd, a hátad mögött én vagyok az árnyék, s szent írnád lennék, ha templomba járnék, én voltam, kihez néha kacajt küldtél, s ugye nem sírtál, mikor engem szültél! Apámnak vagyok látó két szeme, holt bátyám szíve — élő üteme, ha füled cseng, a jóhír én vagyok, szívárványkönnyed csak értem ragyog, még látom én víg derűjét könnyednek, még látom én a lépted ís könnyednek, engedd: sóhajod helyetted én súgom, 130