Sziklay Ferenc (szerk.): Lírai antológia. Szlovenszkó és Ruszinszkó magyar költőinek alkotásaiból (Berlin. Ludwig Voggenreiter Verlag, 1926)

Ölvedi László

Favágónak szegődtem. Favágónak szegődtem én ís, Az élet nagy őserdejébe Csapásom alatt hull a szálfa, Egyre kérdem: mikor lesz vége? Törtem, vágtam folyton előre, Csak előre ifjú hévvel. Döntő hitem, vak önbizalmam Ingó lídérclángja vezérel. Néha-néha madárdal hívott És árnyas tölgyek terebélye. Vad méz, eper és gyönge harmat, Ezüst forrás lelkem sebére. Haldokló, bíbor alkonyatkor Megzendült minden halk fenyőtoboz. Holdas úton az erdő lelke járt, Kezében pengő, dús aranykoboz. Robogtak szótlan, hideg árnyak, Néma, fekete paripákon. Rámnéztek, hívtak, meg-megálltak És elsuhantak, mint az álom. Mentem tovább; piros lobogót Bontott a hajnal nemsokára. S szólt: az Élet örök lázadás, Gyújt — és kialszik éjszakára. A föld. Folyó mentén, faluvégen, arra mentem ép a réten, Ahol az út, kís erecske, vírágtengerbe szakad, És zuhogva, muzsikálva ömlik forró színpatak. Bíborfelhő leng a fákon tündéreste csókja képen. Folyómentén, faluvégen, arra mentem ép a réten. Éreztem, hogy hív a föld. Hazavár az ídegenbül, hol az élet harca zendül És dühödten tülekednek éhes, kapzsi milliók. Miért szállasz messze-messze megtépett madárfíók? Ott megöl a véres mámor, itt a fű ís dalba zsendül. Hazavár az ídegenbül, hol az élet harca zendül, Egy tékozló rossz fiút. 100