Sziklay Ferenc (szerk.): Lírai antológia. Szlovenszkó és Ruszinszkó magyar költőinek alkotásaiból (Berlin. Ludwig Voggenreiter Verlag, 1926)

Darvas János

Mí gyalog indultunk. Bolond világ volt. Hóvihar szaladt, Jégverés jajgott, vad világszelek Sikongtak, vívtak a síkok felett. Ki még közülünk életben maradt, Összeverődtünk egy födél alatt, Ott találkoztam véletlen veled. Mint megváltásra, én egy szánra vártam, S a szán a hóban soká elakadt. Késett az élet ottkünn a halálban. Tudtam, itt többet nincs várni való, Ez az utolsó boldogság-hajó. S ha itt maradok, eltemet a hó, De vďgre jött a babonás zene, Mely egyszer cseng csak: a szív tavaszán. Kacagott, csengett, csilingelt a szán. Tavaszi mámor illatos szele Rohant előtte, utána, vele. Megállt. S virággal, dallal volt tele. — Szálljunk föl, — szóltál ekkor, kedvesem, De csak egv hely volt benne üresen. En visszaléptem. S nem mentél el te sem. — Legalább te fuss, percet ne szalassz, Itt a tél megfojt, hóval behavaz, S csoda-szánban örök a tavasz. Te csak hallgattál, s én hallgattalak. Csak egy pillantás volt e pillanat. S a boldog szép szán már tovaszaladt. Mind messzebb, messzebb csengett a csoda. Mind halkabb hangon haldokolt tova. És most már minden oda van, oda. Magunk maradtunk. Megcsókoltalak. Szelek sikongtak. Zúgtak viharok. S mi elindultunk, két bohó, gyalog. Fekete-lovag. Megnyúlt a dolgok árnya, Nő az este homálya. Jő az alkonyat. 9