Közös hazában – Tanulmányok a CSSZSZK magyar nemzetiségű lakosságának politikai, társadalmi, kulturális és gazdasági életéről
Balázs Béla: Az Új Szó szerepe a csehszlovákiai magyar újságírásban
munkát végez azonban besztercebányai és kassai fiókszerkesztősége is. A konszolidációs időszak különösen ideológiai-propaganda rovatára hárított sok felelősséget. Erejéhez és lehetőségeihez mérten azonban a rovat helytállt. A csehszlovákiai kommunista sajtó megindításának és Csehszlovákia Kommunista Pártja megalakításának ötvenedik évfordulója alkalmából felhívást közölt, pályázatot hirdetett és levéllel fordult néhány veterán kommunistához. Kérte az Űj Szó olvasóit, munkatársait, valamint a munkásmozgalom harcosait, hogy írják meg a baloldali sajtóval és Csehszlovákia Kommunista Pártja életével, harcával kapcsolatos emlékeiket. Kezdeményezése kedvező fogadtatásra talált. A két egymást követő évforduló alkalmából mintegy száz élménybeszámolót kapott. Különböző korú és foglalkozású párttagok és pártonkívüliek vallottak a pártsajtóhoz, a kommunista párthoz és a munkásmozgalomhoz fűződő emlékükről. A vallomások jelentős részét az Űj Szó leközölte. Közben saját munkatársai is járták a falvakat és városokat: portrékat, riportokat írtak idős harcosokról, a párt sorkatonáiról. A rovat egyszerű embereket, az újságokban többnyire még nem szerepelt magyar, szlovák és német nemzetiségű kommunistákat mutatott be. A Pártharcosok emlékei című emblémával közölt különféle írások tulajdonképpen a szélrózsa minden irányából elhozták a CSKP történetének egy-egy mozaikját. Cikkeit egyrészt saját belső és külső munkatársaitól, másrészt a testvérlapoktól kapta. A Rudé právo, a Pravda és más szlovák és cseh lap jelentősebb cikkeiből gyakran közölt rövidítve, vagy az Űj Szó jellegének megfelelően átdolgozva. A Miről írnak a prágai lapok? című szombatonként megjelent rovata információs szerepet töltött be. Az említett akciók alkalmából elsősorban arra törekedett, hogy felidézze a kommunistáknak a burzsoázia 124