Győry Dezső: Kiáltó szó – válogatott versek

II. Kiáltó szó

NYUGDÍJAS CSALÁD A kertben a nagy diófagömb alatt állott a kékszegélycs asztal, rajta a szokott reggeli: vaj, méz, kenyér, kávé s a víz, gyerekkor már: emlék, s az üveg, a kés, vajtartó és a kancsó gazdátlan szomorú ereklye, nem szedi össze sebesen a cselédkéz, ha nyári nyolcra a szomszédból átcseng a csengő s megkezdődik az iskola, ezüst botjával nem tűn el apám alakja már soha a gimnázium fala mögött — csak a diófa lett nagyobb. Talán így volt, ahogy kimondta: tíz év még s nyugdíjban leszek, addigra felnőnek a fák és felnő mind az öt gyerek, a gang fölé verandát húzunk s hátul építünk egy szobát, kis házikónk kifestjük újra, a két lány fehér lányszobát kap, — s valamelyikünk közbeszólt: és anyusnak ugye hozatunk akkor, édes, neki sok rózsát, tulipánt ? — hát, persze hogy — mosolyodott ránk s bólintott, hogy evés utánra öt kisgyerekszáj fújja el hálaadó kicsiny imában az első napi köszönést: aki ételt s italt adott, annak neve legyen áldott, ámen. Csak a diófa lett nagyobb..., de koporsónak gyönge volt. Szétszóródott öt árva gyermek már egész másképp tervezünk muszájból visszagyülekezve: 57