Győry Dezső: Kiáltó szó – válogatott versek

II. Kiáltó szó

MÁSIK NAGYAPÁM A térdén ringált s a parázsfogóval bele-belepiszkált a tűzbe, már mindent tudtam, hogy volt Piskinél, Bem apó szürke lovát és Petőfit úgy ismertem, akárcsak ő, a világ legszebb érmét félelemmel és borzadállyal láttam már a mellén, muszkadzsidával tűzték azt oda, s addig mesélt, míg csupa büszke hős lett előttem ez az érthetetlen fajta. Mikor temették, egész furcsa volt, hogy úgy siratták, mint a többi embert s nem történt semmi se. Űj korszak csúfolt rá a szent mesékre, a falakon citeráztak a képek: a dermedt való fejünkre fagyott, s most borzadok: miről fogok mesélni, ha egyszer nekem is lesz unokám ? kinek a tettét írjam meg nekik ? egy-két pofont és méla szenvedést, a megrugdaltak tompa gyászdalát, a bátrak fojtott káromlásait ? — nyomor, tűrés, szegénység, ennyi mind, amiben csodát tettünk valahányan. Fokos nem hull, kasza-kapára nem kap senki sem, valahogy béketűrőbb ez a fajta, 55