Győry Dezső: Kiáltó szó – válogatott versek

II. Kiáltó szó

A MAGYAR FALU Minden reményünk a faiu s a parasztnak keresztelt különös emberek: a gazdák, házanépük s a földtúró munkások, napfogta arcuk jelenti az erőt sápadt szíveinkben, és szűzi lelkük naiv úrisága annyit tesz: nemzeti lélek, és uraink nótáikkal mulatnak s művészetüket dicsérik igaznak, S mi is néhányan, akik küldeíettnek valljuk rajunkat, s a népünk erejét, különös lelkét áldozva csodáljuk, szavaink és hiteink gyökerét beléeresztjük a falusi rögbe: viruljon jól felszívott életük. S szeretjük a magvető széles mozdulatban a magunk meddő finomult próbáit, szeretjük az arató Önző habzsolásban a mi megfáradt gyönge jussainkat, s az ő vad méltóságos kemény tempóikban álmodjuk úrnak s erősnek magunkat. így van. És titok mégis a falu és titok a paraszt és a nép, nem fogjuk föl, akár az Istent, s mégis akadnak vezéri pásztorbotos elmék, akik büdösnek bélyegzik meg őket s viharzó markukat. Én gyűlölöm a hazudókat, magyarkodókat, és a népet úgy szeretem, ahogy nem értem: mint az asszonyt vagy mint az Istent, 48