Győry Dezső: Kiáltó szó – válogatott versek

IV. A történelem sodrában

ZÖLDÁR A VÁG MENTÉN Az égen víz, a földön víz, kiloccsant a nagy mindenség tán minden vize, úgy áll a falu, mint hogyha lepottyant volna valami tenger szélire, csuromvizes rongy, kit gazdája messze magától undorodva elhajít, halálborzongás hánytorgatja egyre, s az égre nyújtja tornyos karjait. A malomalj, a szántók és a kertek eltűntek mind a lompos ár alatt, s akik irányról annyit kerepeltek, maguk se látják már az utakat, tavaly még, úgy ám, munka volt az nyárra, gátolni s verni a cövekeket, de az ifjúság fittyet hányt a gátra, csak hűsölt rajta és szeretkezett. Nézd csak, bár ráfér száz csillagvilág is, tükörtérképén kész halál a szél, s így jár minden nép és minden irány is, ha ifjúsága mindig csak beszél, s nem kap kapát, ha gátverés szaka van, és bevárja, míg nyakán a kés: mert mennél tovább henyél éjszaka, annál borzasztóbb lesz az ébredés. 1935 177