Győry Dezső: Kiáltó szó – válogatott versek

IV. A történelem sodrában

ÚTRAVALÓ SZAVAK EGY RIADT JÓBARÁTNAK Hántsad, csak hántsad, riadt jóbarátom a kérget, melyet álarcként visel a zendülésre most is készlét-lélek, mi árva lelkünk, ellenségivel folyvást, magával gyakran hadbaszállva. Ha ezt nem tudnád, nem lesz örömöd, s holdat vonítasz önmarcangolón, hogy pogányoké lett, uram, örököd. Tudod, mindnyájunk, mint a csecseskorsót a szép parasztlány, vitt népünk keze, de a kút előtt balgatag kiejtett, s izzé-porrá tört lelkünk cserepe; azt mondta, anyja vágott a kezére, mi félünk, csak rossz szeretője volt, s diribdarabból foldozzuk ma össze, mi egykor népsors eredője volt. Ezért az álarc, a drót és az öngúny, ezért a kárpótolgató grimasz, érzékenyek vagyunk és érzelgősek akár a népünk: s ez bánt, hát pimasz szavakba s álközönybe burkolózunk. De törd csak fel pecsétjét s nézz bele, könny fog beszökni megrendült szemedbe; nem minden rossz ott, tán csak fekete. 170