Győry Dezső: Kiáltó szó – válogatott versek

III. Hegyek árnyékában

PARASZT-ROBINZON Robinzon fölkelt, s ökle széttörülte csapzott haját. A nap már ragyogott. A víz bőgött, az erdő fújt. A porban egy mérgező gyík lábatlankodott. Egy korty víz nem sok, lobbanásnyi láng annyija sem volt, magára maradt, de hogy legyőzze balsorsát s a fertőt, kényszerítette a tengert s az erdőt, hogy adjon neki tüzet és halat. A paraszt egykor s kis változtatással mindig s mindmáig a szél és a nap verdesésében harcol a rögökkel, hogy szervetlenből szervest adjanak. Ebgondja ő, költőktől s kutatóktól éhen halna, ha nem gyúrná a port, de helytáll, erély és furfang feszíti, trágyázza, tépi földjét, s kényszeríti, teremje néki a búzát s a bort. így állunk, én is, népem is, a parton egy nagy néptenger csapzott szigetén ebgondként, magán. Körben gyűlölet zúg s Paraszt-Robinzon kedve vagyok én: megvetni lábunk, s példánkkal legyőzvén minden halált és vészt, mely fenyeget, 144